Bemutatkozás
"Ha a terv nem működik, változtasd meg a tervet, de soha ne a célt!"
Fitness utam
A sport gyermekkorom óta fontos szerepet tölt be az életemben, melynek következtében jutottam el oda, ahol ma vagyok.
Mindig is szerettem az extrém sportokat, a természetben lenni.
Eleinte atletizáltam, majd 14 éves koromtól fociztam, ami több kisebb sérülést is okozott. Egészen addig kitartottam, amíg nem szereztem egy súlyos térdsérülést, ami miatt abba kellett hagynom.
A rehabilitáció során elkezdtem a mobilitással foglalkozni, erősítő edzést és a súlyemelést helyeztem előtérbe, hogy megerősödjek.
Mindeközben igyekeztem javítani az erőnlétemet és egyben az állóképességemet is. Ennek köszönhetően jobb változata lettem önmagamnak, így találtam valamit, amit végre igazán élvezek.
Vidéken töltöttem a gyerekkoromat, viszont fiatalon Londonba költöztem, ott nőttem fel igazán.
A kezdetek
A vendéglátóiparban kezdtem dolgozni pultosként, végül rendezvényszervező manager lettem.
Úgy érzem, hogy ez sokat tanított az elkötelezettségről és az alázatról. Mindig ragaszkodnunk kell a célhoz, amit kítűzünk és soha ne adjuk fel.
A vendéglátásból azt is megtanultam, hogy megértsem az ügyfél igényeit, kívánságait és elvárásait. Ezeket a tapasztalatokat most a személyi edzésben is kamatoztathatom és továbbadhatom vendégeim számára.
A sportszeretetem miatt késő esti műszakaim mellett sok időt töltöttem az edzőteremben. Ez arra késztetett, hogy a figyelmem az edzés esztétikai oldala felé tereljem és ez oda vezetett, ami ma vagyok:
teljesen képzett személyi edző.
A fejlődés
2019-ben motorbalesetet szenvedtem, melynek következtében három hónapig nem tudtam járni. Fájdalmak árán, a sportnak köszönhetően épültem fel.
Nem csak az endorfinokról szól, melyeket edzés után kapok, hanem a motivációról, hogy napról napra jobb legyek.
Tapasztalataim segítségével szeretnék valamit közvetíteni, irányt mutatni, hogy minél több embernek tudjak segíteni a céljaik könnyebb elérésében.
„Nem kell nagyszerűnek lenni ahhoz, hogy elkezdjük, de el kell kezdenünk ahhoz, hogy nagyszerűek legyünk.”
12 év londoni élet után most 2022 eleje óta Budapesten élek és a személyi edzésre koncentrálok.
A sport és az egészséges életmód mellett sok energiát fordítok a szellemi és karrierfejlesztésre is.
Nem csak a gyors eredmények elérése a célom, hanem a tudás és az életstílus átadása, ami végigkíséri az életedet, és megtalálod a belőle fakadó energiát, szépséget, amit hasznosítani tudsz az életben.
„Nem kell nagyszerűnek lenni ahhoz, hogy elkezdjük, de el kell kezdenünk ahhoz, hogy nagyszerűek legyünk.”
Közös munka

Dani

Krisz

Marci

Balu

Berni & Gábor

Tomi & Balu

Albert

Savi

Lynn & Scott

Balu & Tomi

Savi
